Kié legyen a lopott autó?

Láncreakció

Olvasónk autójával kapcsolatban gyanú merült fel, hogy bűncselekményből származik. A másfél évi gondtalan használatot megelőzően egy használtautó-kereskedésben vásárolta a Skoda Favoritot.

Minden bizonnyal találkoztak azzal a problémával, amellyel most a szerkesztőséghez, ott is elsősorban dr. Kovács Kázmér ügyvéd úrhoz szeretnék fordulni. Jómagam is jogász vagyok, azonban ezt a jogi területet csak most - hogy úgy tűnik, másfél éve egy lopott autóval járok - kezdem megismerni.
Körülbelül másfél éve vettem használtként egy 1994-es évjáratú Skoda Favorit típusú gépkocsit egy használtautó-kereskedésen keresztül úgy, hogy az öregebb Skoda Favoritot beszámíttattam ennek az árába. Másfél év elteltével hirtelen egyedi azonosítójel meghamisítása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, mely ügyben tanúként idéztek meg. A jegyzőkönyv felvételét követően, az előzetes műszaki szakértői vizsgálatok alapján felmerült a gyanú, hogy bűncselekményből származik a gépkocsi, azért az lefoglalásra került. Sajnos, erre most, 03. 01-jét követően került sor, ezért a Be. módosítása miatt nem várhatom, hogy az autót egy esetleges lefoglalás megszüntetése esetén részemre kiadják, azt a bűncselekmény idején a tulajdonosi jogosultságait kétséget kizáróan igazolni tudó személy részére (magyarul: tulajdonos) adják ki, amennyiben ez a személy az eljárás adataiból kétséget kizáróan megállapítható. Véleményem szerint - és itt elnézést kérek a jogászkodásért - helytelen módosítás történt, amennyiben a jogellenes jogviszony az elkövető és az akkori tulajdonos között áll fenn, míg közöttem (aki jóhiszemű és teljes ellenérték fejében tulajdonosi jogokat szerző és gyakorló fél vagyok), valamint az elkövető között nem létezik ilyen kapcsolat.
Kérdéseim tehát nagyon röviden a következők:
- Ki ellen fordulhatok az autó vételárának megfizetéséért, amennyiben azt véglegesen kiadják jogos tulajdonosának?
- A használtautó-kereskedést terheli-e valamilyen felelősség, és annak milyen a terjedelme?
- Mi szabályozza azt, hogy a használtautó-kereskedéseknek nem kell tulajdonosként bejegyeztetniük magukat (és így eladóként sem feltüntetni az adásvételi szerződésen) a forgalmi engedélybe, amennyiben adásvétel útján jutnak a gépjárműhöz?
- Magánszemélytől milyen jogügylet alapján vesznek be gépkocsit (bizományosi, adásvétel)?
- Szabályozza-e valamilyen jogszabály (törvény, rendelet stb.) a használtautó kereskedések felelősségét?
A T. Ügyvéd Úr egy korábbi cikkében utalt arra, hogy a lefoglalt dolgot annak adják ki, akitől lefoglalták, és a korábbi tulajdonos polgári peres eljárás keretében visszakövetelheti az autót attól, akinek utóbb kiadták. A legutolsó jóhiszemű vásárló, tulajdonos jogát e módosítás után akkor mi védelmezi, illetve részesül-e ezután valamilyen jogi védelemben? (A tavaly bevezetett eredetvizsgálat végül is megadja erre a választ, de mi a helyzet az eredetvizsgálathoz és törzskönyvhöz még nem kötött autók esetében, ha az enyémhez hasonló esetek várhatók?)
Kérem, amennyiben lehetőségük van rá, kérdésemet szíveskedjenek megválaszolni. Egyébként rendszeres olvasója vagyok lapjuknak, a korábbi számok is megvannak, így ebben az ügyben újbóli elolvasásukkal "okosodtam" ki.
Debrecen, 2000. 05. 02.
Tisztelettel
dr. Szűcs Csaba

Dr. Kovács Kázmér, az A2 jogi szakértője válaszol:

Reméljük Ön nem kerül hasonlóan kellemetlen helyzetbe, ha mégis írja meg nekünk. Sajnálkozás helyett megpróbálunk segíteni, a kiválasztott eseteket Dr.Kovács Kázmér az Autó2 jogi szakértője nem hagyja szó nélkül. 

Az Autó2 újság 2000/8. számában megjelent cikk rövidített változata