Dr. Kovács Kázmér, az A2 jogi szakértője válaszol:

Az eladó köteles az adásvétel tárgyát képező dolog lényeges tulajdonságairól a vevőt tájékoztatni. Egy másfél éves gépkocsi esetében annak lényeges tulajdonságai közé tartozik, hogy korábban olyan káreseménye történt, melyre a casco 2 millió forintot térített. Az eladó tehát megsértette a tájékoztatási kötelezettségét, amikor az olvasónkkal megkötött „szabvány adásvételi szerződésben” minderről nem tett említést. Az így okozott kárért (a gépkocsi jelentősen értékcsökkentté válik egy 2 milliós javítás esetén) helytállni tartozik.
Ha olvasónk ilyen körülmények között meg sem vette volna az autót (még az értékcsökkenés összegével alacsonyabb vételáron sem), akkor megilleti a szerződés megtámadásának joga. Lehetséges, az eladó hivatkozni fog arra, hogy ő második tulajdonos, és neki sem volt tudomása a súlyos karambolról. Ez az állítás vagy cáfolható (például, ha a súlyos sérülés a második tulajdonos tulajdonlásának idejére esett), vagy nem, de nincs perdöntő jelentősége, mert a szerződés megtámadására nemcsak a másik fél megtévesztő eljárása, hanem a lényeges körülményre vonatkozó, a felek közötti közös téves feltevés esetén is lehetőség van. Márpedig a korábbi súlyos karambol lényeges körülménynek minősül. Az eredményes szerződésmegtámadás következménye az eredeti állapot helyreállítása, azaz a gépkocsi visszaadása mellett a vételár visszatérítése. A kábelköteg 200 000 forintos kicserélési költsége mindkét esetben kárként felszámítható. A gépkocsi visszaadása esetén el kellene ugyan számolni az időközi használat ellenértékét, de ez 40 km-nél aligha jön szóba. Szóba jöhet viszont a trélerrel beszállítás és más egyéb kiadás mint kárigény érvényesítése az eladóval szemben.
Megjegyzem ugyanakkor, hogy kétségesnek tűnik számomra a gépkocsi adásvétel előtti átvizsgálásának szakszerűsége, mert a leírt nagyságrendű javítás szükségszerűen olyan megbontásokkal jár, amelyeket kellő gyakorlattal rendelkező szakértő előtt valószínűleg nem lehet leplezni.

A Magyar Biztosítók Szövetségének válasza

Vissza az elejére

Korábbi ténykérdések

Az Autó2 újság 2004/7. számában megjelent cikk rövidített változata


Az Autó2 2004.
júliusi száma


A Luxusautó magazin
2004/1 száma


Tekintse meg média-
ajánlatainkat!

Autó2 Magazin,
Autó2 Online,
Autó2 Online Autószalon

Használtautó Katalógus,
Haszonjármű Katalógus,
Luxusautó!