Házi munka: Alfa Romeo 145 - Érzelmi töltés (2001. május 18.)


Nagyrészt a gyár által kínált felszerelésekkel gazdagodott a fekete Alfa 145. Finoman hangsúlyozza az eredetileg is sportos vonalakat a felszerelt hátsó szárny

Az Alfa 145-ösök utolsó teljes piaci évében, 1999-ben gyártották a fekete, 1,6 literes Twin Spark-motorral szerelt kis Alfát. Januárban tolták az autószalon átadójába, de nem került rögtön az utcára, tulajdonosa ugyanis több egyéni extrát kért rá, hogy a maga méretére szabja a kocsi hangulatát. Az autó átkerült a márkaszervizbe, ahol felszerelték a jellegzetesen alfás, 16 colos alufelniket, amelyekre 205/45 ZR 16 méretű gumikat húztak - ez a legnagyobb gyárilag ajánlott gumiméret. Ragasztva és csavarozva felillesztették a harmadik ajtóra a rásimuló, színre fényezett hátsó légterelőt. A motortérbe is belenyúltak, de nem a motort piszkálták, hanem gyári, piros rugótorony-merevítőt szereltek be. Az utastérbe is került a gyár által kínált felszerelésekből: az eredeti műanyag váltógombot sötétzöld polírozott fa váltógomb váltotta le. A gyár ajánlatainak felhasználása után az autót beíratták a Car-Pit kárpitozóműhelybe, ahol bőrrel vonták be az üléseket, az ajtóburkolatokat, a műszerfal középrészét, a kormányt, és bőrből szabtak váltószoknyát. A bőrkárpitozást fekete-zöld színe és az üléstámlákba nyomott Alfa Romeo-emblémák teszik egyedivé. A sportos hangulatért perforált fémpedálokkal váltották fel az eredetieket. Végül szögletes végbe torkolló Remus-sportdobot szereltek az autó alá.


Egyedi bőrrel burkolt az utastér, a pedálokon fémtaposók feszülnek. A légkondi is utólag beszerelt Diavia

A motortérben hangulatkeltő elem a vörösre festett rugótoronytámasz

Az Alfa Romeo 145 tuningköltsége*

Hátsó szárny fényezve felszerelve

75 000

Könnyűfém felnik

280 000

Bőrkárpítozás

315 000

Rugótoronytámasz

35 000

Fém pedálkészlet

9 500

Fa váltógomb

25 000

Remus hátsó kipufogódob

85 000

Gumik (Yokohama)

185 000

* Bruttó forintárak