Az A2 autóban is szenzációs (1999. szeptember 2.)

Az Audi nem hozott szégyent nyomtatott lapunkra az Autó2-re, névrokonunk az A2 jelű alumíniumautó szinte minden porcikája világújdonság és XXI. századi megoldás. A 3,82 méteres karosszériával azért barátkozni kell, ugyanis első látásra egy hátulról összenyomott egyterűnek látszik, de tömörsége stabilitásról és komoly merevségről is árulkodik. Az A2 az első nagyszériás autó, amelynek karosszériája a térbeli vázszerkezet felöltöztetésével teljes egészében alumíniumból készült. Maga a karosszéria 167 kilógramm, 70-nel könnyebb, mintha acélból lenne, az autó teljes súlya csak 895 kiló, a két 75 lovas motorral --az egyik három hengeres dízel, a másik négy hengeres 1,4 literes benzines-- a gyár szerint garantált a fürgeség és a kis fogyasztás. A hűtőfolyadékot, az olajszintet a motorháztető felnyitása nélkül, az ötkarikás hűtőrács lehajtása után lehet ellenőrizni. Az ötszemélyes utastér érdekessége, hogy a leeső tető alatt a padlólemez is lépcsőzik, a hátsó utasok lejjebb ülnek, mint az elsők, viszont a fejük feletti tér nem szűkül össze. A szokatlan pozícióval a Budapesti Autószalonon meg lehet ismerkedni, a legkisebb Audi útja Frankfurtból hozzánk vezet.