A Honda
Motor Co., Ltd. a mai napon bejelentette, hogy kifejlesztette új, kiemelkedő
vezethetőséget biztosító négykerék-hajtási rendszerét, az SH-AWD-t (Super
Handling All-Wheel-Drive), amely kanyarvételkor pontosan követi a vezető
utasításait, ugyanakkor példa értékű stabilitást biztosít. A világon
elsőként megvalósított SH-AWD rendszer az első és hátsó tengely közötti
teljesítményszabályozás mellett függetlenül osztja meg a nyomatékot a bal és
jobb hátsó kerék között, így a vezetési körülmények függvényében mindig
ideális hajtóerőt juttat a négy kerékre. Az új rendszer ősztől rendelhető az
Acura RL (Észak-Amerika) és a Legend (Japán) modellekhez.
Az SH-AWD rendszer a vezető utasításait és a menetkörülményeket figyelembe
véve határozza meg az optimális hossz- (elöl-hátul) és oldalirányú
(bal-jobb) nyomatékmegosztást. Ezt az információt ezután a hátsó
differenciálműhöz továbbítja, ahol közvetlen elektromágneses
tengelykapcsolók szabályozzák és módosítják folyamatosan az első és hátsó
tengely (70:30-tól 30:70-ig arányban), illetve a jobb és bal hátsó kerék
(100:0 – 0:100 arányban) közötti erőelosztást. A motor nyomatéka ebben az
esetben nem csupán az autó hajtását szolgálja, hanem a kanyarodást is
elősegíti, így jelentős mértékben javul a jármű manőverezési képessége.
Az SH-AWD rendszer fő komponensei a kormányszöget, oldalirányú gyorsulást és
egyéb járműinformációkat érzékelő szenzorok, az elektronikus vezérlőegység
(ECU), valamint a hátsó differenciálmű. Az utóbbiban található közvetlen
elektromágneses tengelykapcsolók, amelyeket ugyancsak első ízben alkalmaznak
a világon, elektromágnesek segítségével képesek hajszálpontosan vezérelni a
többtárcsás tengelykapcsolókat. Az elektromágnesek és a mágneses test
közötti hézagot beépített keresőtekercsek ellenőrzik, lehetővé téve a
pontos, fokozatmentes hajtóerő-szabályozást.
A hátsó differenciálműben egy további világújdonság: egy beépített
gyorsítómű is helyet kapott. Kanyarodás közben a külső íven haladó hátsó
kerék nyomvonala rendszerint az első kerekek nyomvonalának középívén kívül
esik. A külső hátsó kerék nem forog elég gyorsan ahhoz, hogy lépést tartson
az elsőkkel, így nem teszi lehetővé a nyomaték hatékony átvitelét az
útfelületre. Az SH-AWD gyorsítóműve azzal hidalja át ezt a problémát, hogy
az áttétel módosításával megnöveli a külső hátsó kerék elsőkhöz viszonyított
forgási sebességét. Ezáltal csökken az erőátvitel nyomatékvesztesége, és
jelentős mértékben javul a gépkocsi manőverezhetősége.
A Honda a járműfejlesztés folyamata során a legfontosabb szempontok között
tartja számon az élvezetes vezethetőséget. Az új SH-AWD rendszer vezérlése a
pilótától érkező parancsok alapján határozza meg a nyomatékelosztás
szükséges mértékét. Ennek eredményeként az autó kivételesen semlegesen
kormányozható, optimálisan, híven követi a kormánymozdulatokat, és ezek
eredményeképpen kiemelkedő kényelmet és stabilitást kínál.
●Nyomatékelosztás szabályozás
・Gyorsítás kanyarvétel közben
A rendszer folyamatosan szabályozza a hátsó kerekekhez juttatott
forgatónyomatékot, amely a külső kerék esetében akár 100%, a belső esetében
akár 0% is lehet. Ez olyan erőt generál, amely ellensúlyozza a jármű
tehetetlenségéből adódó kitörési* hajlamot, és ezáltal jelentős mértékben
javítja a jármű kezelhetőségét.
Kitörés: a jármű tömegközéppontján áthaladó függőleges tengely körüli
elfordulás irányába ható erő.
・Lassítás kanyarvétel közben (zárt fojtószeleppel)
A külső hátsó kerékre jutó hajtóerő szabadon változtatható, így a befelé
irányuló kitörés kifelé irányulóvá fordítható át, ami minden körülmények
között garantálja a jármű stabilitását.
Egyenes vonalú haladás
Az első és hátsó tengely közötti erőmegosztást a rendszer a motor által
leadott nyomaték függvényében, a lehető legjobb menetteljesítmények elérése
érdekében szabályozza. Heves gyorsítás során az első, míg egyenletes
sebességű haladásnál a hátsó tengely terhelése csökken, aminek köszönhetően
a rendszer folyamatosan megbízható menetstabilitást nyújt.
●Rendszer konfiguráció
A világ első közvetlen elektromágneses tengelykapcsolója
Az elektromágneses tekercs (elektromágnes) egy mágneses testet vonz, amely a
több tárcsás tengelykapcsolót lenyomva létrehozza az erőátvitelt.
A nyomaték növelése érdekében bolygóműves áttétellel rendelkező kompakt
tengelykapcsoló egység számottevő nyomaték átvitelét teszi lehetővé. Az
elektromágneses tekercs és a mágneses test közötti hézagot beépített
keresőtekercsek ellenőrzik. Az elektromágneses tengelykapcsolón átfolyó áram
erősségét ez alapján korrigálja a rendszer, ami igen pontos
nyomatékszabályozást tesz lehetővé.
Gyorsítómű
Egyenes vonalú haladás közben a bolygómű iker-fogaskerekes
bolygókeréktartója a hajtótengellyel szinkronban forog, ezáltal az első és
hátsó kerekek forgási sebessége is azonos lesz. Amikor azonban a jármű
kanyarodni kezd, a bolygókeréktartó a bolygómű házához rögzül. Ez
megszünteti a bolygómű és a hajtótengely szinkron forgását, és egyúttal
megnöveli a hátsó kerekek forgási sebességét. A kompakt rendszer tartalmaz
egy, a tengelykapcsolókat oldó és reteszelő hidraulikus működtető egységet,
valamint egy egyirányú tengelykapcsolót.
Érzékelők, ECU
A kormányzási szöget, oldalirányú gyorsulást, kitörési hajlamot, a kerekek
forgási sebességét és további paramétereket figyelő érzékelők felügyelik a
vezető mozdulatait, a jármű viselkedését, valamint a vezetési körülményeket,
és az így összegyűjtött adatok alapján az SH-AWD elektronikus vezérlő
egysége (ECU) kiszámítja az ideális hajtóerő-megosztást. |