Mercedes Kínából - Kulturális forradalom? (2004. május 13.)

Nagyobb kép
Kínai Mercedesek – később az A-osztály helyi igényekhez alakított változatait is készíti majd a pekingi gyár

A DaimlerChrysler a kínai Beijing Automotive-val közösen új gyárat épít Peking mellett. A tervek szerint 2012-re évi 25 000 autót gyártó üzemből az első évben (2005-ben) 2000 C- és 3000 E-osztályú Mercedes gördül majd ki, egyelőre kizárólag a helyi piacra. Az új gyár építésével egyidejűleg már a helyi beszállítók versenyeztetése is folyik, hiszen a kínai kormány rendelete értelmében csak a legalább 40 százalékban helyi gyártású autók előállítói kaphatnak adókedvezményeket. A gyártás felfutása után a pekingi autókat a Mercedes világhálózatában értékesítik, a beszállított alkatrészek pedig már 2005-től a cég valamennyi típusába bekerülhetnek.