
Karakteres orrkiképzés, az új Colt-ot idéző ékformájú fényszórókkal, mely a hűtőráccsal egyetemben – az MPV-knél ritka – agresszivitást és dinamizmust sugall

Tetőszárny, Lefelé szétterülő fenék, nagy könnyűfém kerekek a sportosság, LED-es lámpák, ívelt nagy ablakfelületek az elegancia jegyében
|
A
Mitsubishi Motors Europe (MME) vadonatúj többcélú autója (a továbbiakban MPV
– Multi Pourpose Vechicle), a Grandis 2003 szeptemberében, a 60. frankfurti
autószalonion mutatkozott be, majd négy hónappal később már megjelent a
japán piacon.
A Grandis megjelenésén, a sima vonalakon látszik, hogy közvetlen kapcsolata
van a 2001-ben megjelent Space Liner és a Tarmac koncepcióautókkal.
Egyébként ez az első Mitsubishi, amely teljes egészében az Olivier Boulay
vezette formatervező team alkotása.
A megjelenés, valamint az új, 2,4 literes, 165 lóerős MIVEC benzinmotor
(majd 2005 második felében a turbódízel) és a finom hangolású
kormány-futómű-fékrendszer garancia arra, hogy mind a menetteljesítmények,
mind a menettulajdonságok tekintetében maximálisan megfelel az igényeknek.
A gyors és könnyed nagy túraautó, a Grandis még egy apró finomsággal bővíti
az MPV-k ötletes megoldásait, ez pedig a Mitsubishi által kifejlesztett Hide
& Seat rendszer, azaz a harmadik sor padlóba süllyeszthető ülései. Az
üléseket könnyedén, pillanatok alatt el lehet tüntetni, nem kell kivenni,
cipelni, tárolni, mindig rendelkezésre áll.
Az új Mitsubishi Grandis 2004 második negyedében kerül forgalomba Európa
legtöbb országában, így Magyarországon is. Júniustól már a márkakereskedők
autószalonjaiban megrendelhető a hétszemélyes MPV. Mint jeleztük, a
dízelváltozat 2005 második felében várható.
A gazdagon felszerelt Mitsubishi Grandis listaára 8 250 000 Ft, az automata
8 635 000 forintba kerül. |