
Újak a ködlámpák, az áttervezett lökhárítóból az irányjelzők a
fényszóróházba kerültek

A hátsó traktus leheletnyit változott csak

A kormánykerék új, ahogyan a jobban felszerelt modellekben a rákerült
rádió-távvezérlő is. A műszerfal igényes műanyagjai sötétebbek lettek, a
korábbi kék kárpitot szürke váltotta fel
A Rav4-ben most, rendelhető extraként megjelent kitörésgátlót saras
szlalompályán tehettük próbára |
A Toyota
Genfben bemutatott, majd a Budapesti Autószalonon is látott, frissített Rav4
modelljét a hazai bemutató keretében vezethettük is. A kategóriájában itthon
a második legkeresettebb (alig 3 százalékkal előzi a Honda CR-V) országúti
terepjárót finom formai újítással, némi technikai fejlesztéssel és bővített
felszereltséggel látta el a Toyota. A változások kifejezetten az Európai
vevőkör igényeire történtek, ugyanis a Rav4 a Toyota egyetlen modellje,
melynek fő piaca Európa.
A Rav4 háromajtósa csak 4 személyes, a nála 40 centivel hosszabb ötajtós már
5 személyt vihet. A kocsi orrán új a lökhárító, a ködlámpákat kerek
formájúrakra
cserélték, a korábban felette lévő index a főfényszóróházba költözött át;
leheletnyit változott a hűtőrács is.
Az oldalsó irányjelzőket fehér színűre
váltották, a visszapillantók méretét növelték a jobb hátralátásért.
Hátul az átlátszó lámpaburák és a
csomagtér-ajtóra tett ködzárófény az újdonság, a lökhárító szélső részét és
a pótkerék takaródobozát is módosították némileg.
A motorválaszték az eddigi, az 1,8-as 125 lovas benzines erőforrás csak az
első kerekeket forgatja. A kétliteresek állandó, viszkokuplungos
összkerékhajtása az első és hátsó kerekek nyolcadnyi elforduláskülönbsége esetén visz
nyomatékot a hátsó tengelyre. A 150 lóerős 2,0 literes benzinmotor újdonsága
a terepjárók közt még ritkaságnak számító Euro4 szabvány teljesítése. A
futóművet új, változó csillapítású lengéscsillapítókkal tették biztosabb
útfogásúvá, ugyanakkor kellemesebb futásúvá. A többszelepes gátlók nagyobb
összenyomás esetén keményednek. A változó rásegítésű kormánymű áttételezése
és csekélyebb vibrációt adó gumibakos bekötése is új. Rázkódás a
2002-ben érkezett dízel esetében is csak alapjárton érezhető a
kormánykeréken, akkor is igen csekély mértékben. Próbálni a kétlitereseket
volt lehetőségünk, a benzines sportos hangjával hívta fel magára a
figyelmet, a városban és országúton kellemesen érces hang az autópályán
azonban már 130-as tempónál is zavaróan hangos. Meglepő módon az alapjáraton
kissé kotyogós 1,35 bar turbónyomású common-rail turbódízel a 130-as
autópálya-tempónál érezhetően halkabb a benzinesnél; 250 Nm nyomatéka a
1800-3000 közötti fordulatszám tartományban van jelen.
A belső térben a műszerfal sötétebb anyagból készül, az igényes műanyag
kemény ugyan, de kellemes tapintású. A korábbi kék kárpitot szürke váltotta
fel, a vevők óhajára. A sportautós műszercsoportban a fordulatszámmérő
figyel középen, a háromküllős kormány új, a kétliteresekben bőrhuzatos és a
CD-rádiós audiót vezérlő gombokat is ad. Az 1,8-as változat csak két elülső
légzsákot kap, a nagyobbak oldalsókat is és kategóriaújdonságként már az
autó teljes hosszában védő függönylégzsákokat is. Az oldalütközések
veszélyét csökkenti az oldallégzsákos modelleknél az ülések erősített
keresztmerevítője, mely azok összehajlását gátolja. A fejlesztők a
tetőmerevítéseket is biztosabbá tették, a műszerfal alsó része a
térdsérülések csökkentéséért eneregiaelnyelő betéteket kapott. A hátsó
ülések felső Isofix bekötési pontokat kaptak az egyszerűbb és biztosabb
gyerekülésrögzítés érdekében.
Az új modell bevezetésével jelent meg a hazai kínálatban az alapmotoros
kivételével rendelhető Sol csomag, mely 800 000 forintért adja a most
bevezetett kitörésgátlót és automata légkondicionálót, valamint csomagtér
elválasztó-hálót, sárvédő-szélesítéseket és nagyobb, 235/60 R16 könnyűfém
felnire szerelt abroncsokat.
Itthon még térkép nélkül, de rendelhető az Európa
nyugati felén navigáló, érintőképernyős, DVD alapú útvonal-diktáló rendszer. Az autó négy kerekét külön-külön fékezni képes,
a Toyotánál VSC névre keresztelt kitörésgátlót a bemutatón saras
szlalompályán tesztelhettük. |